Nyárádszeredán öt éve kérvényezik, hogy felállíthassák Bocskai István fejedelem mellszobrát. Nem is kellene kérvényezni, a helyi tanácsok dönthetnek ebben a kérdésben. Inkább óvatosságból várják a választ a kérvényekre, írta Pakot Fülöp. /Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./
1995. augusztus 2.
Nyárádszeredán öt éve kérvényezik, hogy felállíthassák Bocskai István fejedelem mellszobrát. Nem is kellene kérvényezni, a helyi tanácsok dönthetnek ebben a kérdésben. Inkább óvatosságból várják a választ a kérvényekre, írta Pakot Fülöp. /Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./
1997. május 28.
Pakot Fülöp szállt vitába Szilágyi N. Sándornak a szórványvitával kapcsolatos írásaival /Romániai Magyar Szó, 1997. jan. 29., febr. 5., febr.12., máj. 7./. Szilágyi N. Sándor "erőlteti a nyugalmunkat, a türelmünket igényli." Nem beszél viszont a kisebbségi élet problémáiról, holott az érvényes igazságot megmutatni sohasem szégyen. A baj kimondásához bátorság kell. /Pakot Fülöp: Boldogtalanul az embervilágban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./
2004. november 30.
Együtt, egy népben, közösségben kellene élnünk (még akkor is, ha elvitatták tőlünk). S ha ez nem lehetséges (nyolcvannégy éve nem), akkor ideje volna immár az egyszeri és azonnali kárpótlással igazítani valamelyest a határon túli magyarok sorsán, írta Pakot Fülöp. A kettős állampolgárságról történő szavazásnál a nemzet jobb helyzetben lévő része bizony elutasíthatja a rosszabb helyzetben lévőt. Pakot Fülöp Erdélyből áttelepült. Amikor megkapták a magyar állampolgárságot, a hivatalnok megszólalt: "Mától magyarok lettek." Pakot megszólalt: tévedni tetszenek, mert biztos vagyok benne, hogy nem mától. „Van itt már elég kínai, török meg albán; őket zokszó nélkül tűri a magyar. Fene tudja miért, csak velünk gyűlt meg a fonnivalója. Itt anyázzák az erdélyit, lerománozzák; félnek tőlünk.” A parlamentben akad olyan, aki „fejünkre olvassa, miféle autonómiát akarunk mi ott, Erdélyben, mikor itt a becsületes ruhaárus kínai ilyesmire még gondolni sem merészel.” „Ellopnák tőlünk ezer esztendőnk. És nem szakad le a plafon.” /Pakot Fülöp (Gyöngyös): Magyar levelek. Ha igen, ha nem. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 30./
2005. március 2.
Hatvan esztendő múltán Puyin Oroszország elnöke valamit ígér a hajdani legyőzött-felszabadított-megszállt ország mostani kormányfőjének. Gyurcsánynak. Magyarországnak megígérték, hogy visszaszolgáltatnak igen értékes ősnyomtatványokat, ritka kéziratos könyveket, amelyeket annak idején szovjet katonák vittek magukkal a neves sárospataki könyvtárból. Százhetvenhárom kötet sorsa talán megoldódni látszik, egyelőre. Csakhogy a hadizsákmány ennél sokkal tetemesebb. Ma a magyar állam legalább negyvenezer eltulajdonított műkincs hollétét bizonyítja. Mindhiába. Alighogy a szovjet csapatok megvetették lábukat a Duna pesti oldalán, a harcoló alakulatok nyomában megjelentek a különleges egységek, hogy elfoglalhassák a magyar főváros múzeumait, bankjait, közraktárait. Ők voltak a kincsvadászok, tanult művészettörténészek, muzeológusok, akik az orosz állambiztonsági szervezet szolgálatában dézsmáltak, részletes utasítások alapján. A rablást fél évszázados hallgatás követte. Most van már magyar-orosz restitúciós bizottság, lehet, sóhivatali szereppel. /Pakot Fülöp: Magyar levelek. Ígéret. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 2./
2006. július 28.
Moldova György könyvet írt Kádár Jánosról, az igazságosról. Meg sem jelent, de már készülőben a botrány. Valamikor népszerű volt Moldova otthon és Erdélyben is. A rendszer tűrte. Azóta nyilvánvaló, hogy a megtűrtségnek ára volt. Ahhoz, hogy közkedvelt lehessen valaki, jóváhagyás kellett. Elsősorban a rendszernek teljesítettek. Berkesi András, Szilvási Lajos, Hofi Géza színpadon – és még annyian mások. Moldova György nem titkolta, fegyverrel harcolt ötvenhatban. Regényben (Akar velem beszélgetni?) emléket állított az eseményeknek. Akkor végzett volna akár Kádárral is. Most már bánja és szégyelli. Moldova könyve a forradalom ötvenedik évfordulójára jelenik meg. Ez sértő. Moldova igazolni akarja Kádárt egy hamis életrajzzal, holott Kádár hazaáruló volt. A szovjet harckocsik védelme alatt érkezett a parlamentbe, még a felesége is így fogadta: „Ezt a sz...t hagyhattad volna Rákosiékra. Nem neked kellene csinálni.” Kétszázezer magyar elmenekült, tizenhatezer-kétszázat állítottak törvény elé, 229 a vérpadra jutott. Moldova mégis tántoríthatatlan. A kilencvenes évek elején egy pesti színházban műsorra tűztek holmi sebtében összefércelt drámát Kádár feleségéről, Mariska néniről. Főszerepben a Marosvásárhelyről áttelepült színésznővel. Korai volt az igyekezet, bukott minden, és a jobb sorsra érdemes művésznőnek megbocsátás azóta sincs. /Pakot Fülöp: Előlegezett botrány. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./
2007. szeptember 13.
A Magyar Gárda hírére sokan átkozódtak. Nem kellene ennyire megijedni, sokáig úgysem tarthat. Senkinek sem kell az ilyenfajta gárda. A félelem is csak üzlet. Van, aki nem riad vissza, ha ijedezik a magyar; ahelyett, hogy másra gondolna. Magyarországon nincs fasizmus. „A gárda valakinek a találmánya, talán nem is a Jobbiknak. Ők a fedőnév. Okáról és céljairól lehetnek elképzeléseink. De minek. Soha semmi nem fog kiderülni; ha mégis, lesz érdekelt, aki titkosítja évtizedekre. Így megy ez manapság. ” – írta Pakot Fülöp. „A botrányokat mindig kreálják, és a ragályt terjesztik, ameddig érdemes. ” A pártok egymásra mutogatnak, hogy kinek-kinek rossz hírét keltsék. A „gárda arra megfelel némelyeknek. ” Elfelejtjük őket. „Mint ahogyan Bácsfi Dianát is elfelejtettük. ” /Pakot Fülöp: Ragály. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 13./
2007. november 2.
Feltűnnek az utcákon Magyarországon az elégedetlenkedők, akik állandó forradalomban utaznak. Sokan gondolják, hogy megbízott provokátorokról van szó. Sejthető, ki a megbízó. Ott vannak, ahol kell, mert kitalálták őket, hátországuk pedig a csőcselék. Érdekes, hogy őket nem bántja senki, megússzák, hajuk szála sem görbült. Úgy tűnik, vásárra viszik a bőrüket, de mielőtt odaérnének, eltűnnek. Elvezették, akiket kell, és ahova kell. Nekik ennyi elég. Ha a vezér elindult, sokan mennek mögötte. Toroczkai Lászlónak, a Hatvannégy Vármegye tiszteletbeli elnökének sok van a rovásán, a délszláv háborúban vitte a puskákat és hozta a valutát. Tavaly szeptemberben zsebre dugott kézzel megjelent a televízió kapujában és követelőzött, hogy beolvassa írását bizonyos követelésekről. Érdeklődtek, hogy miféle írás az. A válasz csak annyi volt, na, szóval nem, akkor most idehozok százezer embert. Így is történt, jöttek a félrevezetett, felbujtott banditák, szétdúlták a televízió alagsorát, autókat gyújtogattak. Toroczkai egyetlen követ el nem hajított volna. Távolból nézegette művét, aztán idejekorán lelépett. A gyengekezű bíróság azóta meg sem fenyegette. Pedig rács mögött volna a helye. A napokban a miniszterelnök operaházi beszéde alatt összegyűjtötte hátvédeit, szólott nekik, gyertek utánam. Kicsit provokált, majd elvitték őt. „Egyik ajtón be, a hátsó ajtón meg elengedik, esetleg csak másnap. ” Budaházy György a szovjet katonák emlékművét megrongálta. Házi őrizetben van, de ettől függetlenül megjelenik akárhol, ha kell. Maszkot húz fejére, és beszédeket mond, és sok száz rendőr hallgatja. Beszéde után nem fogják el Budaházyt. /Pakot Fülöp: Senkik, büntetlenül. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./
2008. január 22.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége mély megrendüléssel búcsúzik PAKOT FÜLÖP színházi közönségszervezőtől, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház egykori munkatársától. Újságíróként került a színház kötelékébe, ahol 1969-től 2002-ig, azaz nyugalomba vonulásáig hatalmas ügyszeretettel és alapos szakértelemmel végezte közönségszervezői tevékenységét. Pakot Fülöp január 18-án halt meg Magyarországon. 2008 februárjában lett volna a hatvanhat éves. /Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./ A Népújságban időnként jelentkezett Magyar levelek című rovatával.
